A kétségbeesett pillanatok tanítanak meg bennünket imádkozni

Egyszer mindenkinél eljön a pillanat, amikor Istenhez, az Univerzumhoz, a felsőbb énhez, a Teremtőhöz, netán Buddhához fordul. Nevezd úgy, ahogy szeretnéd. A lényeg: egy felsőbb hatalomhoz. Így vagy úgy, de mindenki eljut arra a mélypontra – még a legnagyobb ateista is –, hogy Istenhez forduljon és imádkozni kezdjen. Létezik az a mélység, ami már annyira sötét, olyan feneketlennek és soha véget nem érőnek tűnik, hogy az egyetlen reményünk Isten marad. Akkor aztán mindenki megtanul hinni és imádkozni!

Onnan tudom, hogy megtapasztaltam. Bár amúgy sem állt soha messze tőlem a vallás, spirituális ember lévén. De sok olyan embert ismerek, aki hasonlóképp járt. Sőt, még ateistákkal is volt dolgom, akik ugyancsak eljutottak arra a szintre, hogy számukra is Isten jelentette az egyetlen megoldást. Komolyan hiszek abban, hogy előbb-utóbb minden ember találkozik, újraegyesül a hitével, illetve megtalálja Istent, de minimum a hozzávezető utat.

Mindannyiunk életében voltak és még lesznek is mélypontok

Szakítások, csalódások, kudarcélmények. Megtapasztaltuk egy szerettünk eltávozását vagy a teljes anyagi csődöt. Az ital, a drog, a különböző függőségeink teljesen maguk alá gyűrtek minket. Kétségbeesetten igyekeztünk fennmaradni a szartenger tetején, de mindig jött egy újabb hullám, ami lenyomott a felszín alá.

Végül, a legnagyobb sötétben, félelemben és kétségbeesésben megszólítottuk Istent. Azt mondtuk: „Istenem, kérlek tegyél csodát!” vagy „Édes Istenem, segíts ki ebből a helyzetből!” Röviden vagy hosszasan, belesírtuk a párnába a bánatunkat, amit Istennek címeztünk. Talán még a kezünket is összekulcsoltunk egy ima erejéig.

Na, és mi történt abban a pillanatban? Megszűnt a kétségbeesés, a félelem, a pánik. Mérséklődött vagy egy szempillantás alatt minden rossz érzés elszállt. Felragyogott bennünk a remény, megjött a hitünk, hiszen mindannyian hallottunk már megannyi történetet hétköznapi csodákról. Arra gondoltuk: velünk miért ne történhetne meg? Úgy éreztük, a meccs még nincs lejátszva, még nagyon is van esélyünk, mert van valaki odafent, aki helyrehozhatja helyettünk a dolgokat. Beláttuk, hogy elcsesztük. Beláttuk, hogy ami történt, a mi hibánk vagy pedig nincs hatalmunk felette. Nem irányíthatunk tovább. Ezért ahhoz fordultunk, akinek viszont hatalma van helyrehozni a dolgokat és csodát tenni. Ő Isten.

Ilyenkor ez a legjobb, amit tehetünk: átadjuk a problémánkat, a félelmeinket, az életünket. Tudom, ez néha nehéz. Arra gondolunk, hogy most majd jól megbüntet bennünket vagy „elcseszi” az irányítást és azért sem úgy alakítja a dolgokat, ahogyan mi szeretnénk. Pedig ha valamiben biztos lehetsz, az az, hogy Isten nem akar megbüntetni, nem akar neked rosszat és  soha nem szúr el semmit. Mindig mindent úgy alakít, hogy neked jó legyen. Még ha elsőre nem is tűnik úgy.

Te csak emlékezz arra az érzésre, amit abban a pillanatban éreztél, amikor hozzá fordultál

Olyan voltál, mint a gyermek, aki túl korán akart felnőni és belebukott. Vagy hibázott és felkeresi az apját, hogy segítséget kérjen. Elöntött a remény, mert volt kihez fordulnod. Tudtad: van még egy esélyed, van valaki, aki segíthet. Hinni kezdtél abban, hogy veled is megtörténhet a csoda, ébredhetsz még szebb napra.

Ébredhetsz is. Talán nem mindjárt másnap. Igen, van, mikor Isten szinte azonnal megsegít, de olyan is előfordul, hogy csak hetekkel később vagy egyáltalán nem. Ilyenkor sokan önigazolásként tekintenek a történtekre. „Tudtam, hogy nem létezik.” vagy „Tudtam, hogy pont nekem nem fog segíteni, miért tenné?” Attól még, hogy valami nem a reményeid szerint alakult, nem azt jelenti, hogy cserben hagyott. Legfeljebb másképp segített, csak mivel nem arra számítottál, nem is vetted észre. Az is lehet, hogy ezután fog cselekedni. Ha valaki azt tapasztalja, csak rosszabbodott a helyzet, az is okkal történt. Előbb le kell mindent rombolni ahhoz, hogy fel lehessen építeni az új, szilárd alapokon álló, erős várat.

Bármi is legyen a kimenetel: ne dobd el a hitet, mint egy szeretőt, akiben csalódtál. Minden úgy történt, ahogy történnie kellett. Idővel ezt te is be fogod látni. Ne légy sértődött gyermek, aki elfordul az apjától, amiért az nem vette meg neki a kért játékot. Inkább emlékezz az érzésre… milyen jó, hogy van kihez fordulni. Bízz benne: mert minden tettével a te érdekedet szolgálja. Nem azért találtál rá abban a sötét veremben, amiben voltál vagy még mindig vagy, hogy újra elveszítsd. Hanem azért, hogy megváltoztasd a felfogásodat, az egész életedet.

Kép: unsplash.com

Ha tetszett a cikk, kövess minket Facebookon is!