Svédek ezrei úttörő szerepet játszanak a kézbe ültetett mikrochipek használatában.
A technológiát olyan mindennapi feladatokhoz használják, mint például az okostelefon elérése, a bejárati ajtó kinyitása vagy az ébresztő beállítása.
A mikrocsip egy rízsszem nagyságú és fecskendővel KÉZFEJBE ültethető chip.
- Hirdetés -
A Biohax Italia vezetésével Eric Larsen Olaszországban már várja jóváhagyást a mikrochip beültetés engedélyezéséhez az egészségügyi központoktól és az egészségügyi minisztériumtól.
Elmondása szerint, várhatóan mintegy 2500 emberbe ültethet be csipet az első hat-nyolc hónapban Milánóban és Rómában.
Az egészségügyi minisztérium tanúsítása nélkül is a Biohax Italia egy orvosi központ segítségével már be tudtuk ültetni a csipeket néhány száz emberbe.
- Hirdetés -
A pénztárca meg fog szünni
Martin Lewin svéd informatikai megoldástervező a kezében lévő két mikrocsipet olyan dolgokra használja, mint például a számítógépbe való bejelentkezés, az irodai riasztás beállítása vagy a LinkedIn-profiljának elindítása.
„De várhatóan a készpénz vagy a kártyás fizetés alternatívájaként, ezek a technológiák fogják a csúcspontot jelenteni.
Nem lesz többé szükség pénztárcára, vagy lakáskulcsra , amelyek csak kockázatot jelentenek, mert bármikor elhagyhatja ezeket a tárgyakat.„
- Hirdetés -
Svédországban a mikrocsipek vonatjegyként is használhatók. De Lewin reméli, hogy hamarosan képes lesz velük fizetni is.
„Remélem, hogy alapvető funkcióvá válik a fizetés lehetősége is” – mondta az Euronews-nak. „
- Hirdetés -
Egy olyan ökoszisztémára várok, ahol a csip minden típusú hozzáférést képes biztosítani. Ahol személyazonosságom egyszerű módon magammal vihetem.”
De a technológia nem fejlődött olyan gyorsan, mint vártam.
„Hosszabb időbe telt, mint amennyit gondoltam és reméltem. Három évvel ezelőtt ültettem be a csipemet. Úgy tűnik, még várnom kell egy évet mire a csip működni fog a fizetéseknél.”
Larsen elmondta, hogy Olaszországban a Biohax a Vodafone-nal és a Paypal-al is tárgyalnak, hogy megpróbálja ezt megvalósítani.
Az Egyesült Királyságban működő vállalat, a BioTeq szintén azon dolgozik, hogy érintés nélküli fizetéseket tegyen lehetővé beültetett mikrocsipekkel.
- Hirdetés -
Az emberek félnek
A mikrocsipek kommunikációját az (NFC) és a rádiófrekvenciás azonosítás teszi lehetővé (RFID). Ezek rádióhullámok, amit a leolvasó érzékel és leolvas.
„Lényegében ugyanaz a technológia”, amely a telefonján vagy a bankkártyáján található amikor azt az érzékelőhöz közel tartja- magyarázza Dr Rob van Eijk, az Adatvédelmi Jövő Fórumának európai ügyvezető igazgatója.
Ugyanazokat az ismert adatvédelmi problémákat is veti fel mint a telefonos vagy a bankkártyás fizetési lehetőség, beleértve annak lehetőségét is, hogy valaki felvegye a jelet.
„Hasonlóan az irányított mikrofon lehallgatásához, felveheti az RFID jelet is” – magyarázta Eijk, aki korábban a holland adatvédelmi hatóságnál dolgozott.
Bonyolultabb adatvédelmi kérdések is előfordulhatnak, a csip alkalmazásával nyomon követhetik és különböző információkat tudhatnak meg önről.
Tehát az emberek félnek ”- mondta Österlund.
De sok ügyfél mégis használja ezeket az implantátumokat, hogy egyszerűen elindítsák LinkedIn-fiókjukat, hogy gyorsabban megosszák profiljukat.
Meglepődve tapasztalják, hogy ezt már kevesebb mint 150 euróért megtehetik.
Österlund elmondta, hogy több partnerrel együtt múködnek, hogy ezek a mikrocsipek egészségügyi információkat is tartalmazzanak.
Abban az esetben, ha valakit eszméletlenül visznek be a kórházba, egy mentős leolvashatja a csipet, ezzel információt kaphat az allergiáról vagy a beteg állapotokról.
Jelenleg a csipek használatának szabályozásán dolgoznak a felhasznált anyag minősége és az adatvédelem szempontjából.
Szerinte ez már olyan technológia, amely már legalább 20 országban létezik.
Az Egyesült Királyságban található BioTeq nagyjából 250 emberbe ültetett be mikrocsipet.
A mikrocsip implantátumok „nem tartoznak az orvosi eszközök csoportjába, így bárki beültetheti” – mondta Northam a BioTeq-nél, de a vállalat csak orvosokat használ beültetésükhöz.
„Személy szerint nem látok semmilyen hátrányt. Tudom, hogy vannak olyan emberek, akik aggódnak, hogy nyomon követhetők, de ez egy passzív technológia” – mondta Lewin.
Nagyon közel kell menni valakihez, hogy az információk leolvashatók legyenek a csipről. Egyesek úgy gondolják, hogy az implantátum beültetése fájdalmas, de körülbelül egyenlő a méhcsípéssel.”
Nézze meg, milyen gyorsan váltottunk készpénzről, érintés nélküli fizetésre – ez egy pár év alatt megtörtént” – tette hozzá.