“A világ sír, Ukrajna szenved, de a király él.”

7 Perc. Olvásási idő

A múlt héten egy ukrán prédikátor Csarkovból azt írta:

“A világ sír, Ukrajna szenved, de a király él”.

Ez adott neki valamit, amibe kapaszkodhatott, még akkor is, ha városában folyamatosan bombázások hallatszottak. És a nyugati keresztény, aki (még) szabad?

- Hirdetés -

Egyetlen európai sem számolt háborúval a kontinensén. A nemzetközi együttműködés, a közös szerződések és a racionális konzultáció elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy megakadályozza a háború kitörését. Így tűnt ez.

Egészen addig, amíg Putyin a múlt hónapban úgy nem döntött, hogy megszállja Ukrajnát. Az orosz medve kiszabadult, és most dühösen üvölt. A demokratikus világ értetlenül áll. Most már Ukrajna, de vajon így is marad? Putyin átlépi a NATO küszöbét, és megtámadja például Észtországot, Litvániát és Lettországot? Az orosz elnök fejébe senki sem tud belenézni. De ha nem tartja meg a hidegvérét, nem elképzelhetetlen a tűzvész.

Az Ukrajnából érkező képek megdöbbentőek, a pusztítás óriási, a civilek zavara leírhatatlan. A menekültek hatalmas áradata a szánalom és a tehetetlenség érzését kelti. Hogy lehetséges ez a mi civilizált világunkban, kérdezik maguktól sokan.

- Hirdetés -

“Állandó a történelemben”


Gene Edward Veith amerikai apologéta “A kereszténység a terrorizmus korában” című könyvecskéjében írja: “Nincs drámaibb megnyilvánulása bukott állapotunknak, mint a háború. A konfliktusok világában élünk, nemcsak egyének, hanem nemzetek, ideológiák és vallások között is. A történelem egyik sötét titka, hogy az emberi faj nagy része kedveli a háborúkat. Ez a legtöbb kultúrának és civilizációnak elengedhetetlen része. A törzsi közösségek gyakran hadvezérek körül alakulnak ki; a háborúk a nyugati társadalom történelmének rangsorát képezik. A háború a történelem állandó eleme.”

Egy keresztény számára ez nem lehet újdonság. A Biblia azt tanítja, hogy elégedetlenség, gyűlölet és irigység jellemzi a történelmet, amióta bűnbe estünk. Bűneink miatt nincs nyugalom vagy béke.

Már csak ennek a ténynek is elegendőnek kellene lennie ahhoz, hogy a keresztények ne csodálkozzanak a nemzetek közötti harcokon. Sőt, maga az Úr Jézus mondta, hogy a háborúk és más drámai események egyre gyakrabban fognak előfordulni, ahogy az évszázadok jönnek és mennek.

A Sátán terrorizálja a földet


Az 1980-as évek végétől a békés forradalom után a világ azt hitte, hogy eljött a békés korszak. De ez a remény téves volt. Gondoljunk csak a nyugati történelem néhány mélypontjára az elmúlt 30 évből.

- Hirdetés -

A 90-es években háborúk dúltak Irakban és a volt Jugoszláviában. 2001-ben megtörtént az ikertornyok elleni terrortámadás. 2008-ban pénzügyi válság volt. 2019-ben Kínában kitört a Covid-járvány. Most pedig háború dúl Ukrajnában. És akkor a világ más részein zajló háborúkról és katasztrófákról még nem is beszéltünk. Az egyik jaj még nem múlt el, vagy érkezik a másik.

1915-ben az ismert holland prédikátor, Prof. Gerard Wisse tartotta egyik úgynevezett prédikációját az aktuális ügyekről. Abban a pillanatban Európa az első világháború szorításában volt. Wisse beszédében így szól: “Minden korban voltak háborúk és háborúk híresztelései. De lássuk most, hogy felfedezhető-e bennük egy mozgás és egy folyamat. Ez lesz a jelkép. És nem látjuk-e, hogy évről évre, évszázadról évszázadra egyre vörösebb betűkkel íródik a történelem lapjára a “háború” szó? Hogyan fokozódik ez a dráma, és hogyan keveredik bele az egész “civilizált” világ; és hogyan válik a vörös lovon ülő lovas (Jelenések 6.) a par excellence képpé abból, ami most a földön történik?”.

- Hirdetés -

Wisse a háborús erőszaknak ezt a növekvő intenzitását a Sátán és az ördögök földi hatalmának növekedésével magyarázza. Beszédében rámutat, hogy Krisztus mennybemenetele óta a világ mintha a démonok birodalma lenne. Krisztus dicsőséges bevonulásával a Sátánt és csatlósait örökre kitiltották a mennyei terekből.

“Azelőtt, ahogyan Jób 1:1 tanítja, a Sátán megjelenhetett a jó angyalok (az “Isten gyermekeinek” nevezettek) találkozóján”. A Jelenések 12. fejezete azonban azt tanítja, hogy Krisztus mennybemenetelével a sárkány harcolt az angyalokkal. A gonosz azonban nem tudott győzni, és “helyük nem található többé a mennyben. És kiűzetett a nagy sárkány, az a vén kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki az egész világot megtéveszti; kiűzetett a földre, és vele együtt az ő angyalai is kiűzetnek” – mondta Wisse.

A Sátánnak a mennyekből való végleges száműzetésének eredménye Wisse szerint az, hogy a földet megrémíti. Mostantól kezdve a Sátán sajátos módon fogja gyakorolni rémuralmát a földön. (…) Sátán és angyalai, akik elvesztették a csatát a mennyben, most egy legyőzött sereghez hasonlíthatók, amely visszavonul, és visszafelé menet városokat gyilkol és fosztogat. Ezt teszik a pokoli erők a földön. Minél érettebb lesz Krisztus második eljövetelének ideje, annál kevésbé lesznek lelkiismeretesek a háborúk.”

A kereszténynek van reménye


Wisse figyelmeztetései súlyosak. Mégsem fejezi be negatívan. Egy kereszténynek, aki tudja, hogy Krisztushoz tartozik, van reménye. “A remény a jövőbe vetett hit. És ez a keresztény kiváltsága. Ennek a reménynek a garanciája a Bárány”.

Gijsbertus Van Reenen holland református prédikátor a Jelenések könyve 5. fejezetéről szóló prédikációjában azt írja, hogy vigasztaló gondolat, hogy minden körülmények között Krisztusnak a keresztre szegezett kezei azok a kezek, amelyek a világkormányzás jogarát tartják. “Ő Júda törzsének oroszlánja, akinek hatalma és fensége végtelen”.

- Hirdetés -

Ad ez valamit, amibe kapaszkodhatunk a háborúk és fenyegetések idején? Van Reenen: “A válasz erre a kérdésre attól függ, hogy milyen a kapcsolat közted és Júda törzsének eme Oroszlánja között.” Csak ha ez a kapcsolat megfelelő, akkor hívlak titeket: “Örüljetek és legyetek boldogok. Ne sírjatok. Nem győz le téged a gonosz. Az Úr oltalmazni fog téged.”

Ha teteszett ez a cikk, kérjük oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel. Hálás szívvel köszönjük!

Oszd meg ezt a cikket
Követés:
Célunk, Jézus Krisztus örömüzenetének hírdetése révén, minnél több ember életét lássuk örökkévaló módon megváltozni.