Amikor a szóban forgó állapotos nő egyszer csak rosszul lett, azonnal a kórház sürgősségi osztályára siettek vele, ahol az orvosok kénytelenek voltak császármetszéssel megmenteni az anya és a gyerek életét. Ám a szülést követően az események felgyorsultak és elsőre az orvosok úgy vélték a babának esélye sincs a túlélésre.
Egy új élet világra hozása mindig maga a csoda, de sajnos vannak esetek, amikor ez a csoda hirtelen az anyuka legrosszabb rémálmává változik át és ilyenkor minden egyes másodperc számít.
- Hirdetés -
Jacob és Hannah Sheriff 2018-ra várták kisfiúk, Urias érkezését, ám a szülés során az anya eszméletét vesztette, így a baba élete is veszélybe került. Az orvosok azonnal császármetszéssel akarták világra hozni a babát, mivel csak így látták esélyét annak, hogy mindketten életben maradjanak.
A Dr. Kinion Whittington, szülész-főorvos által vezetett beavatkozás azonban percek alatt rémálommá vált. Hannah sok vért veszített és a váróban aggódó Jacob sem kapott jó híreket.
Az újszülött sokáig egyetlen életjelt sem mutatott, ezért a kétségbeesett apa azt sem tudta, hogyan menthetné meg a kicsit.
- Hirdetés -
„Láttam ahogyan kiveszik és nem úgy tűnt mintha…, úgy értem már az első pillanattól úgy tűnt, mintha halva született volna”
– idézte fel a traumatikus élményt a férfi.
A babának valóban nem volt pulzusa, ám ekkor Jacob legnagyobb kétségbeesésében imádkozni kezdett.
„Ha 10 perc után sincs szívdobogás, akkor minden remény elszáll”
– nyilatkozta Dr. Whittington.
Az orvosi csapat közel 20 percen át küzdött a kisbaba életéért és szerencsére az utolsó utáni pillanatban felcsippant a gépezet. Az édesanyát és a babát is azonnal átszállították helikopterrel Texas egyik legnagyobb kórházába, ám a magasban ismét félő volt, hogy oxigénhiányos állapot lép fel a kicsinél.
- Hirdetés -
A szülők nagyon hálásak voltak Istennek, hogy életet adott a gyereknek, ám az ezt követő orvosi diagnózisára még nem voltak felkészülve. A sokk és az oxigénhiány miatt az orvosok úgy vélték, hogy olyan maradandó károsodásokat szenvedett a gyerek, ami miatt a későbbiekben képtelen lesz járni, beszélni és magát ellátni.
A szülők nem adták fel és továbbra is az Úrhoz fohászkodtak, annak ellenére, hogy a sorstól az egyik pofont a másik után kapták.
- Hirdetés -
A szülők még egy oldalt is elindítottak, ahol szinte bárki csatlakozhatott a kisbabáért mondott imákhoz. Aztán egy nap úgy tűnt a sok fohász nem volt hiábavaló. A kis Urias kinyitotta a szemét és napról napra javulni kezdtek az eredményei.
Latricia Bell éjszakai nővér szemtanúja volt annak, amikor Urias kinyitotta a szemeit.
“Ránéztem a monitorokra, és nem volt több roham. Ez volt a vége. Hallani lehet csodákról, de Isten hagyta, hogy ezt lássam”
– mondta Latricia.
Néhány hét múlva még a lélegeztetőgépről is levehették, képes volt egyedül lélegezni. Csupán 3 hét alatt a baba annyit erősödött, hogy az orvosi csapat hazaengedte őket.
Az egy éves kontrollnál viszont összeszorult gyomorral várták a szülők az eredményt, de a leletek csodával határos módon kitűnőek voltak.
- Hirdetés -
„Pályafutásom során csupán néhány ilyen esettel találkoztam, amikor csodával határos módon teljes felépülést figyelhettünk meg – minden bizonnyal állíthatom, hogy ez, egy, azok közül a csodák közül” – tette hozzá Urias orvosa.
Urais szerencsére azóta is remek ütemben fejlődik és növekedik, a család pedig ezek után csak még jobban hisz abban, hogy Isten meghallgatja az imáinkat, csak kérnünk kell.
Ha neked is van hasonló bizonyságod, kérjük küld el nekünk a(z) info@azurnapja.com email címünkre.
Ha tetszett ez a cikk, ne felejtsd el megosztni!