Az Úr öröme járvány idején

A koronavírus járvány „harmadik hulláma” során nem volt egyszerű megtalálnom az egyensúlyt a napi hírek nyomonkövetése és ugyanezen hírek figyelmen kívül hagyása között. Némi időbe telt ráérezni a helyes gyakorlatra. A koronavírus előtt sokszor elég volt ránézni az aktuális főcímekre, megnyitni csak a tényleg fontos, vagy fontosnak tűnő írásokat kellett. Manapság azonban az ember kénytelen az átlátszóan hatásvadász vagy nyilvánvalóan elfogult írásokat is gyakrabban átfutni, ha tudni akarja, mi történik, mert sajnos másmilyen forrás ritkán áll rendelkezésre. De vajon tényleg fontos, hogy ilyen szinten tájékozódjunk? Vajon a láthatók kevésbé lesznek múlandók attól, ha a világ lépre csalásának minden apró és aktuális részletét megértjük? Nyilván minden ember más, ezért van, akinek kifejezetten erősíti a hitét, ha érti, hogy a szemünk előtt folyó események hogyan illenek bele a világ teremtése óta tartó történetbe, míg mások szívesebben tekintenek a közeljövő sötét eseményein túl ránk váró, most még láthatatlan, de annál inkább örök és biztos jövő felé.

Azt hiszem, én valahol a kettő között találtam meg a már említett egyensúlyt, de a napi szinten ránk zúduló szennyáradattal szemben a legtöbbünknek valószínűleg az odafentvalókat kell erősíteni, mint fordítva. A csatát némiképp leegyszerűsíti annak mérhetetlen átlátszósága, hiszen a hírek kevés kivétellel az emberek félelmeit igyekeznek kihasználni, azt pedig nyilvánvalóan tudjuk, hogy a félelem lelke nem Istentől való, függetlenül attól, hogy a másik oldalra az erőt, a szeretetet vagy a józanságot állítjuk.

Amikor egy közeli ismerős vagy rokon betegségéről, netán haláláról értesülünk, vajon kevésbé lesz igaz, hogy ez az utolsó ellenségünk végül eltöröltetik? Amikor látjuk, hogy a világ köré vetett háló a szó átvitt és szó szerinti értelmében is egyre áthatolhatatlanabb, vajon kevésbé lesz rövid életű?

Érthető, hogy sokan részben azért ássák bele magukat a járvány körüli hírekbe, hogy szunyókáló szeretteiket, ismerőseiket ráébresszék a történések igazi céljára, de ezek az erőfeszítések sokszor pont fordítva sülnek el, mint szeretnénk. Ha őszintén belegondolunk, hány ember véleményét tudtuk megváltoztatni a járvánnyal, az oltásokkal, a maszkviseléssel, a kormányintézkedésekkel kapcsolatban? Hányan csaptak a homlokukra logikus érvelésünk hallatán vagy az alternatív orvosi tanulmányokat, közgazdasági, geopolitikai, stb. elemzéseket olvasva, ráébredve, hogy félrevezették őket?

Ugyanakkor hányan lehetnek azok, akik egy világválság és félelemhadjárat közepén kénytelenek elgondolkozni saját életükön és elkerülhetetlen halandóságukon? Elárulom: az előbbiek száma valószínűleg a nullához közelít, míg az utóbbiak nagyon sokan vannak.

Teljesen mindegy, hogy képesek vagyunk-e meggyőzni a szomszédot a maszkviseléssel kapcsolatos elméletünkről, ha közben fogalma sincs arról, hogy mit keres a földön és hová megy ezután. Mindegy, hogy elfogadják-e kollégáink a gyógyszergyártó cégekkel vagy az oltásokkal kapcsolatos véleményünket, ha nincsenek tisztában Jézus értünk tett áldozatával.

Félreértés ne essék: semmi gond nincs azzal, ha próbáljuk minél pontosabban megérteni és nyomon követni a körülöttünk folyó eseményeket, én is erre törekszem, de hirdetni Krisztust hirdessük, mert egyedül Benne van üdvösség.

„Mivel tehát a világ a saját bölcsessége útján nem ismerte meg Istent a maga bölcsességében, tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket.”

Biztos vagyok benne, hogy hozzám hasonlóan sokan érzik, hogy eljött az idő. Hogy az, amiről eddig csak beszéltünk, tényleg a szemünk előtt történik. Ha pedig így van, még fontosabb bölcsen bánni a ránk bízott percekkel.

Így húsvét előtt különösen aktuális felidézni Jézus lelki útravalóját, amit a halála előtti napokban tanítványaira és rajtuk keresztük ránk hagyott.

A sötétnek tűnő jövő helyett inkább az örömről, a szeretetről és Vele való barátságunkról beszélt. Persze, tudom, érintette a világ irántunk való gyűlöletét is, de tudta, hogy ezt a jövőt, ahogy a halált is, bekebelezi az élet.

„Most titeket is szomorúság fog el, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a szívetek, és örömötöket senki sem veheti el tőletek.” (János 16:22)

Szinte felfoghatatlan! Olyan öröm, amit senki sem képes elvenni? Na, ezt adjuk tovább!