Quantcast

Bizonyság az Úr kegyelméről!

5 Perc. Olvásási idő

ISTEN áldjon mindenkit, Jézus nevében!

Az első kép megtérésem előtti, gyógyszerfüggő voltam, ez látszik is a képen és démonok is lehetek benne ez látszik is a szememen. Röviden le írom miért lettem gyógyszerfüggő, gyerek kórom otta szinte szenvedtem, ezt hosszú lenne leírni de szinte miotta megszületem szenvedtem, ahogy elkezdettem nőni, 17 éves lehetem hogy elkezdtem a világban keresni a boldogságot, párkapcsolatokban, de mindig csak kihasználtak szóval paráználkodtam, mindig a szeretettet keresstem de nem tálaltam, igazából mindig Jézust kerestem, ez idő alatt is gyógyszereztem szóval 17 éves kórom otta!

- Hirdetés -

Aztán eltelt pár év, megismertem a kisfiam apját eleinte jó volt minden, aztán mikor terhes lettem, három hónapos kismama voltam mikor elhagyott, haza költöztem a szüleimhez, anyailag támogattak de lelkileg senki, barátaim is elfordultak tőlem szóval egyedül csináltam végig a terhességet, mindent el folytotam magamban, sírni sem sírtam, csak üresség volt bennem.

Aztan megszületet a fiam és azt tudjuk csodálatos érzés volt de én nem voltam jól mert akkor jött ki a fájdalom amit terhesen elnyomtam magamban, depressziós voltam de a családom ezt nem vette észre, mivel nem volt tejjem nem tudtam szoptatni a fiam, igy gyógyszerhez tudtam nyúlni, minden nap szedtem egyre egyre többet, persze családom nem látta min megyek keresztül, aztán kb 8 hónapos volt a fiam mikor még pszichológus is elmentem sírva hogy segítsen, persze sokkal rosszabul éreztem magam..

Aztan ugye sátán támadót, persze akkor még nem tudtam hogy mi bánt engem suttogta öld meg magad, minket élsz senki nem szeret, családod is csak bánt, szóval majdnem meg tettem, de belül egy hang szólt hogy ne tedd meg!!!!

- Hirdetés -

Aztan kis idő eltelt, lett egy kapcsolatom amit nagyon akartam de végül is, ő is csak kihasznált nagyon hamar vége is lett, de e közben mind végig szedtem a gyógyszert.

Aztán túl tettem magam rajta, úgy éreztem hogy jól vagyok, de nem mert üresség volt bennem!

És 2020.04.26-án álltam az ablak előtt és éreztem hogy valami megérintett a szívem JÉZUS szóval én nem emberek által ismertem meg Jézust, hanem személyes elhívásom volt, és ahogy Péter apostolnak úgy jelentete ki nekem is az Atya Jézust hogy ő az Isten fia a messiás! És ahogy megérintete a szívem tudtam hogy Jézus az, és éreztem megkell térjek, el is mentem felkerestem egy pásztor sírva hogy nekem megkell térnem, addig nem nyugodtam meg míg nemtértem meg, tegnap volt 9hónapja hogy az Úrban vagyok. 3 hónaposan merítkeztem be azóta szólok nyelveken is, és nagyon nagyon formál az Úr, gyermeki szível szeretem, és azért tudom szeretni mert ő előbb szeretet

Mi azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket.1János 4:19

- Hirdetés -

És valóban az Atya a megtört szívhez van közel mert én az voltam, és meggyógyítót.

Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket.Zsoltárok 147:3

- Hirdetés -

És végre megtaláltam azt a szeretetet amit mindig is kerestem a világban, mert csak az Atya tudja megadni a Jézusban való hit által! Számomra ő lett a mindenem, Isten imádó vagyok, sátán támad is rendesen de hatalmam van felette és élek is vele!

Számomra a megszületés akkor történt, mikor újjászülettem, mikor megismertem Jézust, és értelmet nyert az életem, mert az élet Jézus.

Mert ezt mondta nekem az Úr…

Mint elhagyott és fájó lelkű asszonyt, megszólít téged az Úr , és mint ifjú menyasszonynak, ha megvetett volt is, ezt mondja Istened:

Ézsaiás 54:6

- Hirdetés -

De amikor úgy tetszett annak, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott és kegyelme által elhívott, hogy kinyilatkoztassa Fiát énbennem. Galata 1:15

Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen.

Jeremiás 31:3

Mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem!

Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség.

Hozzád siet a lelkem, Jézus gyönyörűségem.

Mert e világ csalárd hívság, nem tetszik énnékem,te vagy az én ékességem Istenem mindenem. Ezer szívvel hogyha bírnék, mind Te néked áldoznám, ezerszer fohászkodnék azt is mind felajánlanám. Halálomig szolgállak Úram én Istenem!!!

Mily gyönyörűséges Atyám szívemnek a te szereteted!

Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen.

Isten egy Atya féltőn szerető Atya, nálunk apa és lánya kapcsolat van!

Ez az Isten kegyelme, maradjatok meg a kegyelemben!

2 Korintusi, 5:17 – Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés [az]; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden.

Ha van hasonló történeted, bizonyságod kérjük, küld el nekünk az info@azurnapja.com email címünkre.

OSZD MEG EZT A BIZONYSÁGOT!

Oszd meg ezt a cikket
Követés:
Célunk, Jézus Krisztus örömüzenetének hírdetése révén, minnél több ember életét lássuk örökkévaló módon megváltozni.