Isten mindig készségesen válaszol az alázatos szívnek, ugyanakkor akár komoly pedagógiai módszereket gyakorol a büszke emberekkel szemben.
Így volt ez Nabukodonozorral, – a kor egyik leghatalmasabb uralkodójával, aki miután felépítette, létrehozta korának egyik legfejlettebb társadalmát, mindezt saját érdemeinek tulajdonítván önteltté vált és elkezdte imádtatni magát.
Az Isten beszámolója szerint a következő pillanatban – elveszítvén értelmét, és intellektusát, négykézláb mászkált a földön, és állati módon füvet evett. Azonban amint magába szállván mindezt megbánta, értelme azonnal visszatért, és Isten helyreállította az uralmát, trónját. Urunk felmagasztalja az alázatosokat, de ugyanakkor megalázza a kevélyeket. Így van ez mind a mai napig.
- Hirdetés -
Vigyázzunk, és az életünkben a jó dolgokat, sikert, jó előmenetelt mindig Őneki tulajdonítsuk, és Őt dicsőítsük, és emeljük fel az emberek előtt. Ne feledjük el azt sem, hogy a felfuvalkodottság, és a dicsőség magamnak tulajdonítása, mindig a bukás előjelzője. Ha előfordulna ilyen az életünkben, akkor alázzuk meg magunkat Isten hatalmas keze alatt, hiszen maga az „elesés” ugyan magában nem egy jó dolog, de annál sokkal rosszabb az, ha közben nem kiáltunk az Úrhoz segítségért, és ugyanakkor visszautasítjuk az Isten szerinti, és Őelőtte történő bűnbánatot.
Ilyenkor sajnos az emberi ego (óember) számára derogáló a bukás elismerése, és fontosabb a közösség előtti (hamis) image fenntartása. A büszkeség nagyon veszélyes dolog, mely – napokig, hónapokig, de akár évekig is képes bennünket szükségtelenül lebénultan, a kétségbeesettség állapotában tartani.
Mindezt pedig csupán az emberek előtt történő, magunk hamis dicsőségének fenntartása érdekében. De a JÓ HÍR éppen az, hogy soha sincs késő ahhoz, hogy elismerjük Istenre utaltságunk, Rá való szorultságunk szükségességét, és odafordulván és kiáltván hozzá, bűnbánatot tartsunk. Gondoljuk el, ha Nabukodonozorral ilyen kegyesen cselekedett Urunk, mennyivel inkább kész arra, hogy minket, az Ő gyermekeit, újra felemeljen, és helyreállítson, – sőt, tovább „emelje” szellemi ismeretünket és állapotunkat.
- Hirdetés -
Áldott napot.
FORRÁS:Miklós Molnár