Quantcast

KIVÉGEZNEK MINDENKIT, AKINEK VAN BIBLIÁJA -Észak-Koreában

4 Perc. Olvásási idő

Az emberi jogi felügyelet új jelentése részletezi a vallásszabadság borzalmas megsértését Észak-Koreában, ideértve a kereszténnyé lett és brutálisan megkínzott állampolgárokat és a Biblia birtoklása miatt nyilvánosan kivégzett személyeket.

A londoni Korea Future Initiative 98 oldalas jelentése decemberben jelent meg, mely túlélőkkel, tanúkkal és a visszaélések elkövetőivel készített 117 interjú alapján készült. Összesen 273 áldozatot azonosítottak, köztük 215 keresztényt és 56 sámánizmus követőt. Az áldozatok életkora 3 és 80 év között volt.

- Hirdetés -

Észak-Koreában a kereszténység törvénytelen. Az állampolgároknak azt tanítják, hogy a legfelsőbb vezetőt, Kim Dzsong Unt istenként imádják.

A szerzők szerint a jelentés célja az volt, hogy pontos számot adjon a vallásszabadság megsértéséről a döntéshozók számára a nemzetközi közösségen belül.

Részletek a jelentésből:
– Biblia birtoklása miatt egy kormánytisztviselőt lelőttek és megöltek egy repülőtéren, a tömeg szeme láttára. A nyilvános kivégzéseket „arra használták, hogy félelmet keltsenek”.

- Hirdetés -

– Egy keresztényt a nyilvános piac egyik fatartójához kötötték, és egy fegyveres alakulat kivégezte Biblia birtoklása miatt. Egy tanú azt mondta: „Láttam a szétrepülő húscafatokat. Ennyire közel voltam.” A jelentésben szereplel továbbá, hogy más személyeket letartóztattak Biblia birtoklása miatt.

– A keresztényeket megkínozták oly módon, hogy folyadékot pirospaprika porral öntöttek az orrukba. „Hátra billentik az ember nyakát” – közölte egy tanú – „Forró vízzel keverik össze a pirospaprika port, és az orrlyukakba öntik azt. Eleinte szorosan tartanak, hátulról megkötözve. Ahogy tüsszentesz vagy köhögsz […] egy idő után olyan állításokat is elismersz, melyeket soha nem tettél meg.”

– Egy másik, keresztény hitre tért embert helyeztek el egy acélketrec belsejébe, és a ketrecbe helyezett rúdakba elektromos áramot vezettek. „Általában a foglyok csak 3-4 órán át éltek a ketrecben, de én 12 órán át ott ültem és imádkoztam. Folyamatosan imádkoztam Istenhez, hogy mentsen meg” – mesélte egy áldozat, aki az arcán és a jobb lábán sérüléseket szenvedett.

– Hat személyt gyűjtöttek össze az több mint 1000 polgárból álló tömeg elé, és „babonás cselekedetek” elkövetésével vádolták őket. Ötöt 3-10 év börtönre ítélték; a hatodik személyt, aki mozgássérült, kerekesszékben ül, életfogytiglanra ítéltek.

- Hirdetés -

A jelentés a kínzások más formáit sorolta fel a keresztények és egyéb vallások hívei számára: „arra kényszerültek, hogy acélrudakon lógjanak, miközben oseungogakjával (fából készült bottal) verték őket; lábaiknál fogva lógtak; testüket szorosan megkötözték botokkal; kényszerítve ‘guggolás-ugrások’ elvégzésére, és naponta több száz vagy ezer alkalommal folyamatos ülésre vagy állásra van kényszerítve; térdük közé fapadlót tesznek; fojtogatásnak vannak kitéve; vagy szemtanúi más foglyok kivégzésének vagy kínzásának; éheztetésben van részük; rákényszerülnek a szennyezett élelmiszerek evésére; magánzárkába zárják őket; alvástól megfosztják, illetve van, hogy ülve kell maradniuk és mozdulatlanul akár napi 12 órán át vagy tovább is.”

Il-lyong Ju, egy száműzött emberi jogi szószóló igazolta a jelentés hitelességét. Szerinte a nemzetközi közösségnek lépéseket kell tennie Észak-Korea ellen. „Meg kell akadályozni az észak-koreai kiváltságosok kegyetlen cselekedeteit, akik elveszik az életünket és irányítják gondolatainkat” – mondta. „Az észak-koreai tisztviselőket, akiknek bűncselekményei már-már Auschwitz rémtetteivel vetekednek, azonosítani kell és felelősségre kell vonni őket.”

- Hirdetés -

Oszd meg ezt a cikket
Követés:
Célunk, Jézus Krisztus örömüzenetének hírdetése révén, minnél több ember életét lássuk örökkévaló módon megváltozni.
Hozzászólás