Helyreigazítás A 2019. május 1. napján megjelent „Németh Sándor tagadja, hogy olyanokat mondott volna Sorosról, amiket egy amerikai kisegyház alapítója állít róla” című cikkünkben valótlanul híreszteltük, hogy Németh Sándor Rodney Howard-Borowne-tól kért segítséget, mert Soros György azon dolgozik, hogy elzárja a Hit Gyülekezete pénzforrásait.
„Rodney Howard-Browne, a Hit Gyülekezete és Németh Sándor régi jó barátja, több pásztorral együtt (többek között Jim Garlowval, aki Németh Sándorral májusban Budapesten találkozott és a Hit Rádió – Budapestnek is adott interjút) a Fehér Házban imádkozott Donald J. Trump elnökért.”
- Hirdetés -
Ezt Németh Sándor, a Hit Gyülekezetének vezető lelkésze posztolta ki a Facebookjára 2017. július 12-én.
Németh máskor és máshol sem rejtette véka alá, hogy mennyire tiszteli Howard-Browne-t. Személyes weboldalán, a nemethsandor.hu-n a Barátok rovatban foglalkozik külön fényképes szócikk az amerikai lelkésszel, megemlítve, hogy „annak az »új hullám« névre keresztelt megújulási mozgalomnak volt az egyik vezető személyisége, amelyik világszerte nagy hatást gyakorolt a pünkösdi-karizmatikus mozgalomra, közöttük a Hit Gyülekezetére is.”
Ehhez képest az imént egy olyan, helyreigazítást követelő levelet kaptunk Németh-től, ami lapunk mellett közvetve az általa ennyire tisztelt kisegyház-alapítót is csúnya bűnnel, hazugsággal vádolja meg. Németh levele ugyanis ezzel kezdődik:
- Hirdetés -
„A rólam szóló mai 444 cikk színtiszta hazugság. A hozzám kötött mondatok soha semmilyen formában nem hangzottak el részemről.”
A kérdéses cikkben a 444 azonban semmit sem állított Németh Sándorról sem saját kútfőből, sem véleményként, hanem egy olyan amerikai, karizmatikus keresztény weboldalon megjelent interjút ismertettünk, amiben a fent említett Howard-Browne (Németh jó barátja, és kifogástalan jellemű keresztény egyházvezető) mesélt a tavaly ősszel megejtett európai prédikációs körútjáról. A prédikátor az interjúban a többi között arról is beszélt, hogy miket mondott neki Németh Sándor Soros Györgyről, amikor 2018. novemberében Budapestre érkezett. Az interjúból szó szerint idéztük következő mondatait:
„van egyeteme, van egy szemináriuma, van egy országos terjesztésű hetilapja és egy 24 órában működő tévécsatornája – az ország harmadik legnagyobb, ilyen típusú hírcsatornája. Ez az egyház egymaga rúgta ki Soros Györgyöt Magyarországról. Németh Sándor, a vezető lelkészük azt mondta nekem: »Nézze, szükségem van a segítségére, mert Soros azon dolgozik, hogy elzárja a pénzforrásaimat, ezért támadja az egyházi dézsma (tized) szedését és minden mást.«”
A hazugozó levél elküldésekor Németh lelkész talán nem tudta, hogy Howard-Browne interjúja nemcsak szöveges átirat formájában található meg a neten. Egy feltöltött, többrészes hangfelvétel mellett az eredeti, angol nyelvű beszélgetés a Youtube-on is meghallgatható, íme, a Hit Gyülekezetével és Némethtel foglalkozó rész a 15. perc táján kezdődik.
- Hirdetés -
Ebből is kiderül, hogy lapunk természetesen semmiben sem hazudott, az amerikai lelkész pontosan azt mesélte magyar barátjával folytatott beszélgetésükről, amit mi is idéztünk belőle.