Örök élet, vagy örök kárhozat

Itt két egymást kizáró és egymással szoros kapcsolatban lévő fogalomról van szó. Az örök élet egy pozitív fogalomként, a kárhozat pedig egy negatív fogalomként él az emberek és a hívők gondolkozásában, ami alapvetően igaz. Az emberek jobban szeretnek mindig a jó hír vivői lenni és örömöt okozni, mint kellemetlen dolgokat mondani másoknak, amivel megszomorítanak embereket. Nem kell ettől félni! Igaz, hogy néha kockázatos, mint azt látjuk Péter pünkösdi prédikációjánál is, de az emberek megszomorodásának végül is 3000 ember megtérése lett az eredménye. A hívők elsősorban az örök élet elnyerésére koncentrálnak, mert azt szeretnék, hogy az emberek megtérjenek, ami nagyon jó dolog. Nem lehet azonban figyelmen kívül hagyni a kárhoztató ítélet kérdését sem, ami egy létező szellemi valóság. A kettő együttes hirdetése és alkalmazása teszi kiegyensúlyozottá a dolgokat. Kárhoztató beszéd, kárhoztató (kárhozatra küldő) ítélet kimondása valakire nem biblikus cselekedet, de ez nem jelenti azt, hogy nem létezik kárhozat (pokol) és kárhoztató ítélet, amiről az embereknek tudni kell, mert hozzátartozik az igazsághoz. Isten egy választási lehetőséget kínál az embereknek. Az emberek szabad akaratukból választhatják a jót, de választhatják a rosszat is. Természetesen Isten azt szeretné, ha az emberek a jót választanák. Az 5 Mózes 30:19 így beszél erről:

„Az életet és a halált adtam előtökbe, az áldást és az átkot: válaszd azért az életet, hogy élhess mind te, mind a te magod.”

Nézzük most meg kicsit részletesebben, hogy mit is mond a Biblia ezekről, nehogy meglepetésként érjen bárkit is, hogy az utolsó ítéletkor az örök élet, a menny helyett, a kárhozat (a pokol) legyen bárkinek az osztályrésze.

Az emberi életnek – figyelembe véve a halál utáni életet és a testünk feltámadását – két végállomása lehetséges. Ez a két végállomás, ahová a földi életünk megítélése alapján juthatunk:

• az örök élet, de lehet
• az örök kárhozat, más néven a pokol is.

A János 5:28-29 így beszél erről:

„Ne csodálkozzatok ezen: mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a koporsókban vannak, meghallják az ő szavát, és kijönnek 

• akik a jót cselekedték, az élet feltámadására,
• akik pedig a gonoszt művelték, a kárhozat feltámadására.” 

Az, hogy véglegesen ki hova kerül, az azon a napon dől el, amikor Jézus ítéletre jön vissza és mindenki ítéletre kerül: 

„Mert mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki megjutalmaztassék aszerint, amiket e testben cselekedett: jót, vagy gonoszt.” (2 Korintus 5:10)

Ma minden ember, aki Krisztus nélkül, bűnös módon éli az életét, az örök kárhozat felé tart, mert „Ádám bűne miatt minden emberre elhatott a kárhozat” – mondja a Róma 5:18.

Ez az emberek alapállapota Krisztus nélkül, és Jézus Krisztus azért jött el 2000 évvel ezelőtt, hogy az emberek, akik a bűnös életmódjuk miatt a kárhozat felé tartanak ne kárhozzanak el, hanem megmentse őket a kárhozattól. Jézus így beszél erről:

„Bizony, bizony mondom nektek, hogy aki az én beszédemet hallja és hisz annak, … örök élete van, és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre.”    (János 5:24)

Itt látjuk Jézus megváltói munkájának lényegét. Jézus minden kárhozat felé tartó bűnös ember számára felkínálja a kegyelem, azaz a kárhozatból való megmenekülés lehetőségét, de ezt egy feltételhez kötötte: „aki a beszédemet hallja és hisz annak” – mondta. Mindazok, akik ezt a felkínált kegyelmi lehetőséget elfogadják, azok megmenekülnek: „nem mennek a kárhozatra, hanem általmennek a halálból az életre”, azaz örök életet nyernek.  

„Isten akarata az, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson”, de Isten szabad akaratot adott az embernek, hogy dönthessen a jó és a rossz között, mint Ádám és Éva is az Édenben. A döntésnek azonban következménye van: élet vagy halál, örök élet vagy örök kárhozat. Isten akarata az, hogy mindenki az életet válassza a halál helyett, de Ő senkire sem erőlteti rá az akaratát, mindenki szabad akaratából dönt. Tisztában kell azonban lenni, hogy mi a döntés következménye.

Jézus mindenki számára felkínálta a kegyelmet és mindenki döntési helyzetben van. Mindenki választhat a jó és a rossz, az igaz és a hamis, a szent és a bűnös élet között. Dönthet mindenki úgy, hogy igen, de dönthet úgy, hogy nem. 

A nagy kérdés most az, hogy mi fog történni azokkal, akik nem fogadják el Jézus felkínált kegyelmi ajánlatát? A János 3:18-ban olvashatunk erről: 

„Aki hiszen ő benne, el nem kárhozik; aki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.”    

Jézus szavai világosak: „akik nem hisznek az Ő nevében, azok máris elkárhoztak”. 

Ezek súlyos szavak, amiről sem az evangelizációs alkalmakon, sem a gyülekezetekben nem esik szó, pedig ez is hozzátartozik Isten teljes igazságához, a teljes evangéliumhoz! Ez azt jelenti, hogy akik hallják az örömüzenetet, a felkínált kegyelmet és szabad akaratból a továbbiakban is a bűnben élést választják, azok haladnak továbbra is a kárhozat, azaz a pokol felé.

Jézus nem azért jött el, hogy bárkit is kárhoztasson (és kárhozatra küldjön) és nekünk sem kell senkit kárhoztató ítélet alá helyeznünk. Jézus így beszél erről:

„Ha valaki hallja az én beszédeimet és nem hisz, én nem kárhoztatom azt, mert nem azért jöttem, hogy kárhoztassam a világot, hanem hogy megtartsam. Aki megvet engem és nem veszi be az én beszédeimet, van annak, aki őt kárhoztassa: a beszéd, amelyet szóltam, az fogja kárhoztatni az utolsó napon.”   (János 12:47-48)

Mit jelent ez valójában? Jézus nem kárhoztatja azt, aki nem hisz neki, de aki megveti Őt, és nem veszi be az ő beszédét, azt az ő beszéde fogja kárhoztatni, azaz a kárhozatra küldeni az utolsó, azaz a végső ítélet napján. Ott már nem lesz helye a kegyelemnek, csak az ítéletnek, ami nem örök élet, hanem az örök halál, a kárhozat lesz.

Ha a Fiú, aki bűntelen volt nem vállalta volna magára a világ összes bűnét, hogy áldozati bárányként meghaljon a világ bűneiért, akkor Isten haragja nem a Fiára sújtott volna le a kereszten, halálra ítélve Jézust mások, magára vett bűnei miatt, hanem ránk sújtott volna, mert a bűneink miatt mi érdemeltük ki a halálos ítéletet.

Akik azonban elfogadják Jézus helyettes áldozatát a saját bűneikre váltság áldozatul, azok megmenekülnek, de „akik nem engednek a Fiúnak, azok nem látnak örök életet, hanem Isten haragja marad rajtuk” – mondja a János 3:36.

Ugyanezt mondja a Róma 8.1-2 is, csak egy kicsit más szavakkal:

„Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, akik nem test szerint járnak, hanem Szellem szerint. Mert a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől.”

A hívők gyakran csak az 1. vers első felét jegyzik meg: „Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak”. Minden hívő úgy gondolja természetesen, hogy Ő Krisztus Jézusban van és ezért üdvössége van, de az 1. vers második fele, meghatároz egy feltételt, hogy mit jelent Krisztusban lenni: „akik nem test szerint, hanem Szellem szerint járnak.” 

Sajnos sok hívőnek nincs kijelentése és szellemi vezetése, inkább a lelkük és a testük kívánsága vezérli őket, de mint látjuk ez egy veszélyes állapot, ami a kárhozat felé visz.

A János 8.52 is arról beszél, hogy Jézust nemcsak befogadni kell, elfogadva az ő kegyelmi ajánlatát, hanem meg is kell maradni Őbenne, engedelmeskedve az ő parancsolatainak: „Ha valaki megtartja az én beszédemet, nem ízleli meg az örök halált”.

Isten az egész világot kárhozatra küldhette volna a bűne miatt, de nem ezt tette. Helyette áldozati bárányként, egyszer és mindenkorra bűnért való áldozatként feláldozta a saját fiát. Isten annyira szerette ezt a világot, hogy képes volt egyszülött fiát is odaadni a keresztre, hogy megmenthesse az embereket az örök kárhozattól. Isten megtette a maga részét, a legtöbbet, amit bárki is megtehetne. Ez elképzelhetetlenül nagy áldozat volt az Ő részéről. Ki tudna hozzá hasonló áldozatot hozni? Még a saját bűnéért sem áldozná fel a fiát senki, nemhogy másokért.

Akik elfogadják ezt a nagy áldozatot, azok értékelik a maga valóságában, hogy Isten mit is tett értük, hogy örök életük lehessen: ne kelljen a kárhozatra menniük.

János apostol beszél arról, hogy a döntés most az embereknél van! Ők döntenek a saját sorsukról, hogy elfogadják-e Jézus keresztáldozatát. Beszél továbbá arról is, hogy hogyan álljunk a kárhoztatás kérdéséhez:

„Nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartasson a világ általa. Aki hiszen ő benne, el nem kárhozik; aki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében. Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság e világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az ő cselekedeteik gonoszak”.   (János 3:17-19)

Jézus, mint igazság és világosság jött el erre a világra és az igazság beszédét szólta. Jóllehet Jézus maga nem kárhoztatott senkit és nekünk sem kell bárkit a pokolra küldő, kárhoztató ítélettel sújtani. A végső ítélet az igazán ítélő bíróra, Jézusra tartozik, aki „ítélni fog eljönni eleveneket és holtakat”.

Az evangélium egy fantasztikusan jó hír, egy örömüzenet, de azt is világosan kell látni, hogy csak azoknak, akik elfogadják Jézus keresztáldozatát a bűneik váltságául, hogy azt követően ne a bűnben éljenek, hanem szentségben és igazságban járjanak.

Képzeljünk el, hogy valaki egy életfogytiglanra ítélt bűnös (amilyenek mi is voltunk a megtérésünk előtt), aki a börtönben ül. A királytól kegyelmet kap és kiszabadulhat. Milyen hatalmas öröm ez neki? Ha azonban valaki nem akar a bűneitől megválni és elutasítja a kegyelmet annak súlyos következménye van: a halál vár rá, mert a „bűn zsoldja halál”, pedig Isten kegyelmi ajándéka örök élet” lehetne számára. Megmenekülhetne, de ő elutasítja azt és így a döntésével önmagára mond ki kárhoztató ítéletet.

Jézus maga nem ítélt el senkit, amikor eljött a földre, de az az igazság és világosság, amit képviselt, az viszont megítélte a bűnt, a sötétséget. Saját küldetését így jellemezte:

„Ítélet végett jöttem e világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, vakok legyenek.”    (János 9:39)

Amikor Jézus elment a mennybe és elküldte maga helyett a Vigasztalót, a Szent Szellemet, neki ugyanez volt a szolgálata:

„Amikor eljön, megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében: Bűn tekintetében, hogy nem hisznek én bennem ….  ítélet tekintetében pedig, hogy e világnak fejedelme megítéltetett.”      (János 16:8-11)

A Szent Szellem bűnt megítélő munkáját látjuk akkor is, amikor a jeruzsálemi gyülekezetben megítélte Anániást és Safirát, akik a hazugságuk miatt ott a gyülekezetben meg is haltak.

Az igazság és a világosság, amit Jézus és most a Szent Szellem is képvisel, az kárhoztatja a bűnt és a sötétséget:

„Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság e világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert a cselekedeteik gonoszak”.  (János 3:19)

Isten akarata az, hogy a világosságot – Jézust, a Szent Szellemet – befogadva mi is világosság legyünk ebben a gonosz, sötét világban. 

A Hegyi beszédben beszél Jézus erről:

„Ti vagytok a világ világossága. Nem rejtethetik el a hegyen épített város.    Úgy fényljen a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a mennyei Atyátokat.”  (Máté 5:14 és 16)

A sötétség a világosság hiánya! Fizikai törvény, hogy a sötétségnek a világossággal való érintkezésekor oszlik a sötétség. A sötétség ezért, ha meg akarja őrizni a létét, akkor nem akarja befogadni a világosságot. Mindenki, aki bűnben él rejtőzködik, és nem szeret a világosságra menni, de az igazak fénylenek és a világosságra mennek.

Ha befogadtuk Jézust, akkor bennünk is világosság van, amit nem lehet elrejteni, ami megítéli, kárhoztatja a sötétséget, azaz az emberekben lévő bűnt. Nem kell szóban megítélni a bűnös világi embereket, mert Isten fogja megítélni őket, de az igazság beszéde, amit szólunk és a világosság cselekedetei meg fogják ítélni, kárhoztatni fogják őket, mert bűnben élnek. Akár akarjuk akár nem, ha az igazságban járunk az meg fogja ítélni, kárhoztatni fogja a világot a bűneik miatt.

Távol tartják magukat tőlünk a bűnös emberek? Félnek őszintének lenni, hogy beleláthassunk az életükbe, mert rejtegetni valójuk van? Megváltozik a beszédük és nem káromkodnak, nem mondanak trágár vicceket, amikor mi is ott vagyunk? Ha így van, akkor ez nagyon jó, mert ez azt bizonyítja, hogy só és világosság vagyunk ebben a bűnös világban. Ha valaki valóban Krisztust követi, akkor ennek így kell lenni. Ez bizonyítja, hogy az igazságban járunk.

Jézus azt mondta, hogy „a világnak semmije sincs benne”. A bűnös emberekkel, „a világgal, való barátkozás ezért ellenségeskedés Istennel”.

Szeretnek bennünket a bűnös világi emberek, jól érzik magukat a társaságunkban és mi is az övékében? Ha így van, az nagyon nagy baj, mert akkor még a sötétségben járunk és a kárhozat felé tartunk! A bűnös emberekkel való kapcsolatunk a keresztyénségünk próbája, ami megvizsgálja és megítéli az életünket, hogy az igazságban, az örök életre vezető keskeny úton vagy a kárhozatra vezető széles úton járunk-e? Ezért naponta meg kell vizsgálnunk magunkat, hogy „a világgal együtt el ne kárhozzunk”, hanem valóban örök életünk legyen.

Ámen.