Quantcast

Tudomány szemszögéből: Ebben halt meg Jézus a keresztre feszítés következtében

4 Perc. Olvásási idő

Krisztus utolsó órái orvosi szemmel…

Sokan gondolkodtak már azon, hogy vajon miként mehetett végbe Krisztus kereszthalála.

- Hirdetés -

Sokáig rejtély volt

Bár egyfajta beteljesülésként értelmezi a Biblia, mely szerves része a Messiás megváltástörténetének, orvosi szemmel sokági rejtély volt az, hogy mi is okozta Jézus tényleges halálát.

Ennek jártak aztán utána vezető orvosok, hogy választ kapjon az emberiség az igen fontos kérdésre, mely sok hívőt is foglalkoztatott.

- Hirdetés -

A keresztre feszítés az egyik legkegyetlenebb büntetési forma volt, amivel a halálba küldték az elítélteket – ezt nyugodtan kijelenthetjük az orvosok eredményei alapján.

Az ókori Rómából rengeteg keresztre feszítésről tudunk, azoban ezeket végül a IV. században betiltották.

Kevesne tudják, és nagyon fontos adalék, hogy a halálnem ma is előfordul, főleg az iszlám országokban szoktak még ilyen keresztre feszítéseket “tartani”.

Egy Jeruzsálem közelében megtalált ember maradványai – akit szintén így büntettek – jól leképezte azokat az orvostanilag fontos nyomokat, amiből rekonstruálni tudták, mit élhetett át Krisztus.

- Hirdetés -

Keresztre feszítés orvosi szemmel

Kevesne tudják, de a keresztre fesíztéshez használt szögeket gyakrna újrahasznosították, vagyis kapásból egy komoly vérmérgezést, és különféle fertőzéseket tudott elszenvedni az áldozat.

- Hirdetés -

Ez azért volt így, mert a vas akkoriban drágának számított, így nem hagyták a benne a testben.

A korabeli források szerint a keresztre feszítés előestéjén Jézusról véres verejték hullott a földre. Orvosi szemmel nézve ez a vérizzadás (haematohydrosis) jelensége lehetett, amely igen ritka és azt jelenti, hogy egy elképzelhetetlenül nagy szorongás, rettegés, halálfélelem hatására a hajszálerek megpattannak.

Ha valóban így történt, akkor ez lehet a jelenség oka.

A reggelii korbácsolás jelentősen lerontotta Jézus egészségügyi állapotát, a sebek elfertőződtek, gennyes kelésekké alakulhattak.

A keresztre feszítés folyamata a maga nemében is kegyetlen volt.

- Hirdetés -

Az áldozatok lába vagy csípője alá egy kis fadarabot rögzítettek, ez lassíthatta a haláltusát, mert lehetővé tette, hogy a keresztre feszített csökkentse a karjaira nehezedő terhelést.

És hogy miben halhatott meg pontosna Jézus?

A halál oka egyes kutatók véleménye szerint nem a vérveszteség vagy más fizikai sérülés lehetett, hanem a fulladás, mert a keresztre feszített helyzetben az áldozat csak nagy fájdalmak árán tudott levegőt venni.

A Messiás esetében tehát egy hiperkarbia lépett fel, párosulva a kimerültséggel és a dehidratációval.

Azonban a végső kegyelemdöfést az a lándzsa okozta, amivel a jobb bordái közé szúrtak, ezzel ugyanis nem csak a jobb tüdejét sértették meg, hanem a szívét is, így ha addig élt volna, ebbe biztosan belehal.

Persze fontos megjegyezni, hogy Jézus Feltámadt és a mai napig uralkodik!

1 A hét első napján pedig kora hajnalban elmentek a sírhoz, és magukkal vitték az elkészített illatszereket. 

2 A követ a sírbolt elől elhengerítve találták, 

3 és amikor bementek, nem találták az Úr Jézus testét. 

4 Amikor emiatt tanácstalanul álltak, íme, két férfi lépett melléjük fénylő ruhában. 

5 Az asszonyok megrémültek, és a földre szegezték tekintetüket, de azok így szóltak hozzájuk: Miért keresitek a holtak között az élőt? 

6 Nincsen itt, hanem feltámadt. Emlékezzetek vissza: megmondta nektek még Galileában, 

7 hogy az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia és megfeszíttetnie, de a harmadik napon fel kell támadnia. Lk 18,31-33 

8 Ekkor visszaemlékeztek szavaira, 

9 és visszatérve a sírtól, hírül adták mindezt a tizenegynek és a többieknek. 

10 A magdalai Mária, Johanna, valamint a Jakab anyja, Mária és más, velük lévő asszonyok elmondták mindezt az apostoloknak, 

11 de ők üres fecsegésnek tartották ezt a beszédet, és nem hittek nekik. 

12 Péter azonban felkelt, elfutott a sírhoz, és amikor behajolt, csak a lepedőket látta ott. Erre elment, és csodálkozott magában a történteken.

Oszd meg ezt a cikket
Követés:
Célunk, Jézus Krisztus örömüzenetének hírdetése révén, minnél több ember életét lássuk örökkévaló módon megváltozni.